2013. november 17., vasárnap

Ákos karcolatok 20

Életem legjobb koncertje volt a tegnapi! Az, hogy ennyire közelről lássam, halljam, elmondhatatlan:) És minden egyes kis rezdülést láttam, minden apró mosolyt! Végem volt, első 10 percben csak sírni akartam, annyira megható volt!És tényleg a dalok gyönyörűek, és az a hang! A helyszín tökéletes választás volt, annyira szép!Semmi flinc-flanc, csak az örömzene! A zenekar is végig mosolyogta, ettől Olyan de olyan Boldog lettem, mint ritkán! Csak ezek a Boldog pillanatok amik igazán fontosak, bárki akármit mond, életem fontos része volt és marad is, mert csak szép emlékek fűznek hozzá! Ezért is annyira nehéz, hogy kettőnk között ennyire eltűntek ezek a közös pillanatok, és fáj! Nagyon! Nem tudok mit tenni, nem tudok boldog lenni! Még kitartok, de már nem sokáig! Tegnap este feltöltötte a kicsiny lelkem, és ezt imádom! 2013, dec. 7. Pécs:) alig bírom ki addig:)

2013. augusztus 24., szombat

2013 eddig

Elég rég írtam ide, most mivel úgyis bedöglött a tv-nk, van időm kicsit írogatni. Elég mozgalmasra sikerült eddig a 2013-as év, kezdve munkahelyváltás, diploma, meg miegymás:D Legeslegfontosabb az, hogy lediplomáztam VÉGRE! Elég hosszú és nehéz volt ez a 3 év, mind lelkileg, mind fizikailag is, de jó túl lenni rajta! Remélem meg is érte, bár, azért a fizetésem emelkedett:) Munkahely jó, bár mostanában voltak nehéz pillanatai, és bizonytalan is vagyok, de legalább rendes munkahely, és a társaság is jó! NA de a várva várt nyár:D úgy voltam vele idén végre Nyaralni akarok, nem kell stresszelnem a tanuláson(bár meg kell mondjam, van helyette más amin stresszjelek)de van szabadságom elég, és meg kell ünnepelni a diplomám is! Na ez volt július 6-a, Sopron, VOLT, ÁKOS természetesen:D Jó volt nagyon nagyon! A múltkori rossz emlékeim a Voltról idén szerencsére azért nem jöttek elő, nagyon is jól éreztem magam:) és végre önfeledten bulizhattam, kieresztettem a gőzt:D már fél éve nem láttam Ákosunkat, jó volt végre látni, szerencsére jó helyünk is volt,így láttam is belőle valamit! Atom megabrutál jó volt ugrálni, tombolni, és még torkomszakadtából énekelni:D Utána nem is voltam annyira fáradt, bár a lábam egyre kevésbé bírja az ácsorgást, Öregszem:D Mindent összevetve nagyon kellett már a lelkecskémnek:D Feltöltött! A nyár továbbiakban munkával telt:P de tudtam augusztusban vár a jól megérdemelt nyaralás....ami egész utolsó pillanatig végül kérdéses volt:P de Szeged tuti volt, Szeretek ide visszajönni:) De szerencsére meg lett a várva várt Balatoni nyaralás, nem gondoltam,hogy tudom jól érezni magam a Balatonon, mivel minden nyaramat itt töltöttem, uncsi volt! De Szárszó nagyon is jó hely, a strand tökéletes volt, napsütés, negyven fok, fagyi, Hot-dog meg minden ami hamisítatlan nyaraláshoz kell:) még szépen le is barnultam, miután leégtem:D A szállás, bár nem volt bizalom gerjesztő megfelelt, csak a szoba ne lett volna rózsaszín:D Ettünk finomakat, ittunk finomakat, sokat olvastam, pancsoltunk:) Máskor is visszamennék bármikor ide:D Aztán jött Szeged:)de szerencsére előtte egy kis meglepetés Ákos koncert 20-án:) fenomenális volt:) a fények még mindig csodásak. Komolyan mint egy kisgyerek csak bámulok és mosolygok mikor beveti ezeket a trükköket:D És az együtt éneklés, Ákos mosolya, ahogy konstatálja, mennyi ember szereti és énekli vele a dalait:D Sose tudom megköszönni azt a sok mindent amit egy-egy koncert, találkozó ad kicsiny lelkemnek. Feleslegesen próbálom bárkinek is elmagyarázni bárkinek is, úgyse érti meg, persze lehet fikázni, meg beszólni facebookon, minek megyek el ennyi koncertre, csak azt nem tudom megérteni, hogy másnak más heppje van, mégse szólok be neki sose, néha nagyon is szarul esnek az ilyen kis beszólások! Ez az én "rossz" tulajdonságom, akár más sokkal rosszabbal is foglalkozhatnék! ÉS igenis most a tervem szépen egyedül magamban beülni az akusztikus koncertre! Mert ez KELL Nekem akár ha kell hetente elmennék koncertre! Arra a két órára minden rosszat elfejeltek, tombolok, nevetek egyszerűen BOLDOG vagyok! Ritka ez! Most csak drukkolni kell ne fogyjanak el a jegyek a fizumig:D Nagy vonalakban ennyi volt a nyaram! Mozgalmas volt azért! ÉS büszke vagyok, hogy sikerült a DIPLOMA! és a mostani turné Kedvenc Sírós dala:)

2012. április 13., péntek

Ákos az én megmentőm

Komolyan ha nem most lett volna ez a mini koncert élményem, már az ereimet vágnám. Tegnap már ennek a határán voltam. De este ott lenni megint tőle pár centire és hallani látni, a mosoly a zene, a szeretet...elmondhatatlan. Imádom ahogy mint kisgyerek élvezi ezeket, és még ennek a pár embernek is mintha nagy koncetre lenne úgy készült rá. És hogy bejutottam az maga a csoda:) Legjobb dolog ami történt mostanság velem. A dal meg tökéeletes, mint szokott. És ez a nosztalgikus hangulat, megint előhozta az élményeke, az emlékeket a sok sok boldog percet, órát. Ilyenkor nem érdekel senki semmi, csak hogy ott vagyok és megint elvarázsol.Ha összeszémolom életem nagy részének boldog pillanatai hozzá kapcsolódnak. És még a drágámmal kapcsolatos dolgok nagy részében is benne van, ami jó dolog volt. De büszke vagyok h részese lehetek ezeknek a pillanatoknak. Minden már egy nag rakás szar. Nem tudom mit tegyek, miből fizessek sulit, miből éljek. elfáradtam nincs rá már gyomor idegem h ez legyen. Én most feladom. Nem éri meg nekem se jővőben se sehogy hogy tönkremegyek én is és a kapcsolatom is. Gyereket akarok, házat, eskővöt, és ha csak ez a melóm van, akkor ez van. Elfáradtam.
Köszönöm ezt a dalt!

2012. március 18., vasárnap

Sok sok sok dolog történt

Azthiszem nagyon régen írtam ide:) most megjött a kedvem, amúgyis itthon ülök egyedül:P Talán az év nem kezdődött valami jól. Mondhatni pocsék volt a szülinapom. Külön kellett költözni, valami borzalom volt:) És talán a legrosszabb, h nem volt kivel megbeszélnem igazán. És azóta sincs senki akivel dumálhatnék egy jót. De megszületett Emma, aki annyira de annyira édes, és olyan jó érzés nagynéninek lenni és Nővérem is előnyére változott:D szóval végre összejött a család:) Jó volt látni, h 4 generáció együtt van:) És Emma nagyon kis nyugodt baba, és szerintem nagyon bir engem:D Most az új hely nagyon kis szuper, persze nem tökételes, de jobb mint az elöző:) És pupu is itt lehet velünk:) De kezdenek sötét felhők lenni körülöttem....nem érzés. De sajna nincs akivel megdumáljam, igy nem tudom csak bebeszélem magamnak, vagy tényleg van baj köztünk. Annyival jobb lenne, ha valami történne végre megint. Valami jó. És nem csak a szenvedés:P

2011. november 13., vasárnap

Lemaradás

Elég régen írtam. Sok minden változás történt:) Többek között sikerült végre összeköltözni drágámmal. A lakás eléggé lakályos lett, mindent megtettem, h otthonossá tegyem, még pár kép kénne és szuper is lesz:D Főzési tudományom sokat fejlődött:) mondhatni eddig semmit nem rontottam el sőt. Még magamat is meglepem, hogy milyen könnyen megy ez nekem. Nagyon élvezem a függetlenséget, bár igaz ami igaz, anyuék sokat segítenek, meg Drágám anyukája is annyi mindent adott, hogy alig kellett vennem valamit. Meg megnyugtat a tény, h két lépést teszek és ott vannak mamáék. Majd jővő hónapban kiderül rezsi ügyileg hogy jövünk ki. Szóval mindent egybe vetve nagyon élvezem a háziasszonyi szerepet, remélem drágám is élvezi az együtt létet bár eddig nem panaszkodott.:) Már csak a tanulásra kénne magam rávennem:) De várom azért a karácsonyt, mert végre együtt töltjük és fincsi pulykát fogok sütni. :D

Ennyi

U.I.: Egy kis videó, tegnap TT szépen énekelte Ákost:D sikítások közepette néztem végig:D

2011. szeptember 28., szerda

Babuli

Jaj ma volt az első kontaktusom vele!Imádom már most! Nővérem megengedte h megfogjam pociját és fél óráig vártam de kétszer is rugott...gondolom a mese olvasásom hozta meg a hatását:D Imádta na!:D:D És olyan aranyos hasa van Nővéremnek, mostmár formás nagyon. és kiscsaj nagyon jó fej , mert bírja a hangom:D Mai napon pocsék volt de tényleg, ideg összeroppanás meg minden volt ma:P de babuli kárpótolt mindenért, mert szeretem már most nagyon. Nővérem most már sokat pihen, nagy vész remélem már nem lesz. Jaj legyen már január, h megfoghassam.

Ennyi

2011. szeptember 19., hétfő

Eljegyzés

Azthiszem életem legszebb hétvégéje volt a mostani...vagyis tudom hogy a legszebb volt. Ha repülni lehetne a Boldogságtól már a sztratoszférában lennék:D Mert ELJEGYEZTEK!!!! Egyre közelebb kerülök az álmaimhoz. És Megtaláltam az igazit. És a gyűrűm gyönyörű és tökéletes volt a lánykérésm így spontán....szerelmesebb nem is lehetek:) és mindenki olyan aranyos ahogy örül a boldogságomnak...köszönöm mindenkinek és remélem mindenki ezentúl is mellettem áll és segít:D és remélem hamar eljön az esküvő napja:)

Ennyi