2010. október 21., csütörtök

Érintő

Istenem ez a dal, áh elmondani nem tudom annyira de annyira igaz és szép. és megkönnyeztet. És ez az ember nem tudom, de a szövegek a dal, az egész, ha hallgatom esküszöm még a betegség is elmúlik, de tényleg. Minden dalban van valami amire csak tátom a szám. és igen megérte négy évet várni rá, mert fergeteges lett, és érezni rajta, h szeretettel csinálta, h meggebedett bele, hogy minden egyes hangot kidolgozott, és minden egyes szöveg róla szól. ÉS közben olyanokat énekel meg, ami végül is rám is igaz. és akkor állsz és hallgatod és azt mondod, ezt hogy csinálta. Pont így voltam a fénybe nézz-el, éppen a mély gödörben voltam és erre megénekli, h "Mindig a fénybe nézz Mert szebbet még soha nem láttál Biztos a fénybe érsz Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál" és akkor így kb leeesik az állad és azt mondod, ezt hogy volt képes ilyen szépen megírni. De kb minden dalból kivehetnék sorokat, h anyám meg csodás, mert ááááá.

De közben más szépet is kaptam és nem Ákostól, hanem drágámtól, és ez az egy gesztus bebizonyította, h igazán teljes szívéből és örökre.... és akkor megint a sirás kerülget, na igen ez a két ember tudja csak ezt kiváltani belőlem. Azthiszem életem végéig ez lesz a felállás:) Mert imádom őket!

ÉS azthiszem a legjobb hét vár rám, csak beteg vagyok és nem akar elmulni, remélem nem most dölök ki, bár ma is azthittem és lám még élek:D

Ennyi

2010. október 20., szerda

Csodás este

Annyira, de annyira vártam ezt az albumot és imádom, van egy két furcsa zene rajta,de megszoktam Ákostól szóval nekem tetszik, emrt megint más mint a többi album, és olyan de olyan szövegek vannak rajta,h a szám tátva marad. A ma este csodás volt, ez az ember annyira de annyira jó fej és mennyire szereti a közönségét, és mennyire meg volt hatva, ahogy reagált a közönség a kisfilmre. És a videóklipp, anyám tökéletes, és a vége hát leesett az állam, és még meg is könnyeztem, bár eleve ez a dal sirásra késztet. és a kis két emberes zenélés, na ilyen csak most csak itt volt. És igy minden flanc nélkül igy énekelni, xfaktor meg megasztár mehet a busba,sose senki nem tud így. És a történeteit imádom, föleg ahogy előadja. És amúgyis sose tudnám megunni. Kétszer egymás után sem:D Szóval csak felnézni tudok rá, mert mindig annyira magával ragad, h tudom nincs gond, mert ő énekel. És most is akkora dolgokat mondott, igazságokat, amit csak az tudni kimondani akit szeretnek. És igaza van szeretik. És azthittem a klipp majd átértelmezi a dalt nekem, de nem és ebbe is majd belemagyaráznak ahány ember annyi felfogás, és nagyon szép.

Most ez a nyugodt kis este, a várakozás sokat jelentett nekem, föleg az elmúlt 2 nap miatt. Megnyugodtam mert van miért élni. Már csak azért is h elmenjek koncertre(na jó sokkal többért is)

Ennyi

2010. október 18., hétfő

3 nap

És akkor sem hagyom , h bárki elrontsa, h már csak 3 nap van és végre új zene, meg klipp, meg Ákos, mert nekem ez barom. Már nem tudnak érdekelni dolgok, h hatvanszor megbeszéljük, hatvanszor felhúzzam magam, NEM ÉRDEKEL. Úgyse oldjuk meg úgyse változik semmi és már belefáradtam. NEkem a tanulásra kell összpontosítanom, erre megint csak szidom magamat, meg h miért vagyok önző, de akkor is én már nem tudok ezzel foglalkozni. MEgint máson jár az agyam, megint csak a sötét jövő amiben semmi nincs. És nekem hat tárgyra kénne tanulnom basszus.

De már csak 3 nap!

2010. október 15., péntek

5 nap!

ÉsÉsÉs NYertem jegyet anyunak ÉséÉséÉs 2x fogom megnézni, mondjuk csak azért mert az egyik jegy hétre szól a másik kilencre:D:D igy anyuval is és drágámmal is meg kell néznem, francba:D:D:D
ÉS 7 mp alatt válaszoltam:D:D szerintem rekord volt:D:D
Tegnap szép csini lett a hajam és mindenkinek tetszik még itthoniaknak is. ÉS persze a tegnapi nap tanulsága is megvolt és befejeztem a dolgot. És igenis azért szarul esnek dolgok, franc fog mindig azon rágodni mit nem tett meg. Szóval nem voltunk koncerten.

és én köhögök, drágám tüsszögök, de azért ma elmentünk moziba, csak ketten, ez a tutibb. A film hát jó volt, bár igen könnyü ug yutazgatni h van miből, igy én is fél perc alatt megtalálnám önmagam, legalább nekem pasit nem kell keresnem:D:D De arra ráébresztett, h mindenkinek van ami hiányzik az életéből, de lehet az másnak meg van, annak meg tuti az hiányzik ami meg a másiknak. Szóval majd lesz valahogy, engem legalább vár valaki aki átölel és nem azon sírok, h jaja nekem nincs pasim, jó nekem nincs pénzem, de ki nem szarja le. De tudom, h van akivel egyszer lesz közös jövöm, és lesznek gyerekeink és nem egyedül fogok meghalni. Azért ez több minden vagyonnál.

És már csak 5 nap:D:D:D és jajajajajaj. és jujujujuj és szivecske meg minden:D:D

És csini is leszek,mert van csizmám, szoknyám és csini hajam:D:D

Ennyi

2010. október 13., szerda

7 nap!!!!!

Egyre közeledik a legjobb nap az évben:D:D:D ÉS van csizmám és anyu csomó jó cuccot hozott nekem, ami azért jó mert nincs pénzem:D:D És holnap levágják a hajam és lesz konci is:D:D és jaj de jó lesz a jövő hét szerda:D:D:D és mekkora mázli már h nyertem jegyet, tuti itt bögnék ha nem hozta volna össze drágám:D:D ez többet ér nekem mintha csillagot hozott volna az égről, komolyan. IMÁDOM!(meg Ákost is) És remélem meggyógyulok hamarost, bár most ez se érdekel, mert nemsokára egy hét együtt, meg jönnek Fanniék át , meg főzhetek, meg lesz minden:D. Szóval most ennyi, jaj nagyon várom a lemezt, már nincs mit hallgatnom, meg jó lenne megint egyfolytában azt nyomatni tuti szuper zenét rakott össze.

Ennyi

2010. október 7., csütörtök

Pocsékul

Szervezetem egyre inkább feladja, mostmár kb minden bajom előjött ami lehet. Gondolom nagy gebasz van ott bennt, csak orvoshoz nem jutok el. Majd ha elsorvadok szólok. Most megint a pocsék fázisban vagyok, igazából ki se jöttem belőle, max nem volt annyira pocsék. Kisebb örömök érnek, amik nagyok igazából csak valami rossz történik és eltörpül amelett, persze nagyon várom a 20át meg az Ákos napomat, meg úgy az egészet. HA addigra összeszedném magam jó lenne, de érzem nem fog menni. Valami mindig rossz.(igazából ugyanaz mindig csak még húzom halasztom)

Tanulni is elkezdtem, de para ez a mikroökönómia, érdekes lesz megtanulnom. De a szabadságom lebeszéltem bennt, kb leszarták mikor megyek el. igazából megint előjött az érzés, h mintha ott se lennék. észre se vennék ha többé nem mennék be. Ma konkrétan zenét hallgattam és nem hallottam senki mást. HAlálosan unom a melóm igazából, szar pénzért dolgozom, és még túlráznom is kell. ez az én formám..Jah de legyek pozitiv egyesek szerint.

Jó hír még, h blogos lánynak akit szoktam olvasni megszületett a kisfia, nagyon cukker és kb a méhem görcsölt be, h nekem sose és semmikor nem fog összejönni jelen állapotban egy gyerek. MErt ok mondjuk elvégzem a sulit, ha elvégzem de rögtön nem fogok rendes melót találni, mondjuk legyen egy év mire ok lesz. és akkor nem mehetek el rögtön ez volt 5 év kb. és még nem laktunk együtt kb. érdekes lesz igy 10 év múlva, amikor is 35 éves leszek....jó manapság ez normális, de nem akarok 60 évesen menni az érettségire. szóval kb sehol se látom h nekem normális időben összejönne ez(más szempontokat nem is említek)

Szóval baromira nem vagyok pozitiv és baromira egy valamire akarok koncentrálni és ezért baromira fogok hanyagolni dolgokat. És meg akarok gyógyulni rendesen.

Ennyi

2010. október 4., hétfő

NYERTÜNK

ÁÁÁÁÁÁ Megyünk Ákos premier estre:D:D:D MErt drágám mindent megold,és mert okos, és mert szeret:D:D:D és minden vágyam ez volt, és még sose nyertem:D:Dés jaj de jóóóó, addigra meggógyulok és minden jajaj de jóóó, mert megyünk:D:D:D Drágám annyira édes,h még ezt is megcsinálta nekem:D:D:D és gyors is volt:D:D:D igyekszünk még nyerni a többieknek is, de bocsi, én most annyira örülök, h megyünk:D:D:D

(L) ZOLI (L)ÁKOS